Számítógép Technológia"Mert a számítógép nem játékszer "
Az Informatikai és Számító Központban (korábbi neve: Számoló Központ) az informatika - korábbi szóhasználattal számítástechnika - elméletét, gyakorlatát, az információ technológiát lefedő tantárgyak oktatása már az 1960-as években megkezdődött és a mai napig is ez az egyik - ma már nem is a legfontosabb - alapfeladata a Központnak. A Központ soha nem volt önálló oktatási egység, az informatika KLTE-n való oktatásának a felelőse mindig a Matematikai és Informatikai Intézet (korábbi nevei: Matematikai Tanszékcsoport, Matematikai Intézet) volt. A Központ elsősorban az informatikai tárgyak gyakorlatait és az alkalmazott informatikai jellegu tárgyakat oktatta és oktatja, de több-kevesebb elméleti jellegű tárgyat is tanított az évek során. A Központ által oktatott tárgyak körét, tartalmát és mennyiségét meghatározták a számítástechnika egymást követő hardver és szoftver generációi, a Központ által üzemeltetett hardver és szoftver eszközök, az
aktuális szakember-összetétel és a kapacitás. Ezek az ISzK fennállásának három évtizede során sokat fejlődtek és változtak, így az ISzK oktatómunkájának történeti áttekintésekor ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Csupán ez az oka annak, hogy ezen a fejezet kicsit hosszabb.
1960-as évek eleje
A 1960-as évek elején egy új tudományágnak, a számítástudománynak és a számítástechnikának a hullámai elérték hazánkat is. A KLTE Matematikai Tanszékcsoportja (vezetője Dr. Gyires Béla egyetemi tanár, aki egyben a Valószínűségszámítási és Alkalmazott Matematikai Tanszéket is vezette azokban az években) hazai vonatkozásban elsők között ismerte fel annak jelentőségét, hogy a matematika korszerű alkalmazása elválaszthatatlan a számítógépektől és hogy ez alapvető hatást gyakorol a matematikai és egyéb kutatásokra is.
Megtörténtek az első lépések a számítástechnikai ismeretek elsajátítására, majd az oktatásának és elterjesztésének megindítására. Két oktató az MTA Számítóközpontjában a magyar gyártmányú M-3 számítógép mellett szerezte meg az ehhez szükséges ismereteket. Az oktatás évekig számítógép nélkül, csak elméleti síkon folyt. A hardveres és szoftveres ismeretek gyakorlati alkalmazására csak a matematikus hallgatóknak volt lehetőségük elsősorban a budapesti vállalatok, intézmények számítóközpontjaiban eltöltött féléves szakmai gyakorlat során.
1967: Az ODRA-1013 korszak kezdete
Jelentős változás állt be az oktatás, mind a tudományos munka területén 1967-ben, amikor a Művelődésügyi Minisztérium az ODRA-1013-as számítógépet a KLTE-re telepítette. A gép üzemeltetését, a kapcsolódó munkák, feladatok és az oktatás szervezését, végzését a Matematikai Tanszékcsoport vállalta.
A Számoló Központ, azaz a közvetlenül a számítógép mellett dolgozók és az elsősorban gyakorlati számítástechnikát oktatók szervezete gyakorlatilag 1967-ben alakult meg. Elvileg az Egyetem rektorának a felügyelete alatt állt a Központ, a vezető testületekben Dr. Gyires Béla képviselte, a vezetője gyakorlatilag Dr. Jékel Pál, tudományos munkatárs volt.
Ekkor az országban még csak körülbelül 100 darab számítógép üzemelt és az elso "informatikus" szakemberek - így a Számoló Központ első diplomás munkatársai is - zömmel a matematikus, matematika-fizika tanár szakos, fizikus és mérnöki diplomával rendelkezők közül kerültek ki, számítástechnikai képzésben is elsősorban ezen szakosok részesültek. A népgazdaságnak óriásira nőtt a számítástechnikai ismeretekkel rendelkező matematikus-igénye, az 1963-ban beindult 15-20 fős szakmatematikusi hallgatói létszámot az 19971/72-es tanévben 50-re kellett emelni és évekig 50-60 fő volt ezen szakosok létszáma a KLTE-n.
A szoftverfejlesztésnek és a számítástechnika gyakorlati oktatásának kezdete volt az ODRA-1013-as korszaka. Az ODRA-1013-as számítógépnek minden olyan adottsága megvolt, ami a legkiválóbb "bitvadászok", "programozási trükk gyártók" gyakorlati képzéséhez kellett. Mai mércével mérve körülbelül 40 Kbyte összmemóriája volt a gépnek és másodpercenkénti 1500 fixpontos összeadás sebességgel tudott számolni. Programozni hatékonyan csak gépi kódban lehetett, így elsősorban ez lett tanítva a MOST-1, MOST-F autókód mellett.
A hallgatók "programfejlesztési technológiája" körülbelül a következő volt: a zseniális algoritmikus ötleteket tartalmazó programot az oktális kódolást használó gépi kódban papírra írva (olvashatóan!) le kellett adni a Központ Ügyfélszolgálatához, amelyet az adatrögzítők 5 csatornás lyukszalagra rögzítettek, majd a lyukszalag bekerült a gépterembe feldolgozásra, ezután az operátorok a futtatás eredményét visszajuttatták az Ügyfélszolgálathoz. Az egyből hibátlanul futó programok esetén az átfutási idő körülbelül 1-2 nap volt. Hiba esetén - egészen a program "belövéséig" - ezt a tevékenységsort kellett ismételgetni. Amennyiben a papíron visszakapott hibajelzések nem voltak elegendők a hiba felderítéséhez, akkor kérni lehetett az úgynevezett "jelenlétes" futtatást, hogy a vezérlőpulton az akkumulátor, regiszterek kijelzéseit is tanulmányozva fejtsék meg a hibát. A megszállottabb hallgatók el tudták olvasni a programot az 5 csatornás lyukszalagról, abba újabb karaktereket, programsorokat tudtak beragasztani, vagy az egy karaktert reprezentáló lyukkombinációt ragasztásos/lyuggatásos technikával ízlés szerint át tudták alakítani.